Táborok tábora volt az idei nyári hokitáborunk

balizs-benceA Jégkert SE hoki szakosztálya 11. szezonját zárta a szokásos jeges táborával. Gyakorlatilag ez volt a 15. JEGES TÁBORUNK – volt olyan nyarunk, amikor kétszer is táboroztunk – az egyesületünk gyerekeivel.

Hogy mi is jellemezte a tábort? Kisstadion, Bálizs Bence, Hoki Múzeum, Legenda hajózás a Dunán, biatlon, mozi, lézertag, fagyizás és nagyon-nagyon jó hangulat.

A héten befejezett táborunk, melyen 34 gyerek és három edző és két kísérő vett részt és egy technikai akadály miatt, sikeredett talán a legjobbra.

Korábbi szervezésünkben a kedvező jégbeosztás miatt minden délelőtt csak a jégfoglalkozást tartottuk meg és az ebéd után következett a felszabadult szórakozás, programok formájában.

A hokitábor menete

Most 13.30-tól 15 óráig volt lehetőségünk a Kisstadionban, hogy jégen lehessünk, ezért a délelőtti és a délutáni programokat kellett összeállítanunk, minden napra.

Napközis rendszerben reggel 8 órakor hozták a szülők a gyerekeket és 17-18 óra között vitték haza őket.

Naponta a reggeli után indultak a délelőtti programok, Első napon csúszda park és focizás. Másnap egy újdonság várt a gyerekekre a mesebeli Tarzan park, ahol a játékok kapcsán némi vizes ruha is előfordult, ami a nagy hőségben nem is volt baj.

Szerdán a futásé volt a főszerep a biatlon – lövő verseny /csapat és egyéni/, Csütörtökön a mozi pihenést és jó filmet adott. A pénteki strandolás és az ottani étkezéssel megoldottuk, hogy onnan mehessünk a Kisstadion jegére.

Programok

hokitaborA délutáni programok a jégedzés után következtek.

Első nap a kihagyhatatlan Hoki Múzeum, ahol a gyerekek megismerhették a magyar hoki történetét, képekben, tárgyakban és filmen egy előadás keretében.

Másnap a lézerharcon vettek részt a Vérmezőn.

A harmadik napon – szokásinknak megfelelően – a Legenda hajóval Budapest látványosságait láthattuk a Dunáról.

Csütörtökön a jeges foglalkozás után az MJSZ Metodika központjával ismerkedtünk a Tüske Csarnokban.

Jeges edzések

jegkorong-taborA jeges táborunknak – mint minden évben – a fő programja, hogy a szezon folyamán újonnan leigazolt kis hokisaink egy közösségben a jégen kívül is jól érezzék magukat, valamint csapattársaikat jobban megismerjék, barátságok szövődjenek és nem utolsó sorban a napi másfél órás foglalkozás keretében fejlődjenek a korcsolyázás, a bottechnika és a játék területén a hokiban.

Bálizs Bence

kapusedzesAz idei táborunk díszvendége: Bálizs Bence a MAC és a válogatott kapusa volt.

Nagy szeretettel foglalkozott a szerdai edzésünkön a kapusainkkal és a játékban is részt vett, majd az elmaradhatatlan autogramjait is osztogatta.

Autogramgyűjtésben is szerencsések voltunk, mert a héten két alkalommal is az előttünk edző korábbi, sőt jelenleg is válogatott játékosok a jégről lejövet a gyerekeink kérő rohamát is el kellett viselniük.

 

Tökéletes zárás

Zárónapon a sok játék után már csak a felszerelés összerakása, a Széna térre utazás az állandó autóbuszunkkal, – mely az egész héten szállított minket az eseményekre – , hogy ott egy nagy fagyi nyalása közben köszönjünk el  sporttársainktól, barátainktól, edzőinktől és segítőinktől.

Köszönjük a Jégkert dolgozóinak a finom ételeket a napi háromszori étkezésen és a gyors kiszolgálást, mert ezért tudtunk minden nap időben jégre lépni.

Köszönjük a szülőknek és a gyerekeknek az egész heti jó magatartásukat és a programokhoz való kiváló hozzáállásukat.

Ezért érezzük úgy, hogy a 15. nyári jeges táborunk volt a TÁBOROK TÁBORA, mert a résztvevők a dupla programhoz is – kortól függetlenül – igen lelkesen álltak hozzá.

Képek a táborról Facebook oldalunkon, valamint ITT, ITT, ITT és ITT találhatók!

 

Minden családnak jó nyaralást kívánunk!

edzotabor